A történet 1997-ben kezdődött el, Varjú Tibor szakavatott túravezető maga köré szervezte az akkori fiatalságot és szüleiket, hogy közös barangolásra ösztönözze őket. Ennek a kezdeményezésnek akkora sikere lett, hogy eldöntötték minden hónapban, tesznek egy kisebb túrát, ahogy az idő engedi. De itt nem álltak meg: újabb sporttársak mentek el és tanulták meg a térkép és a tájoló használatát, és váltak túravezetővé.

Az események jó hatással voltak a szakosztály életére, egyre nagyobb csapattal rendelkezetek.Későbbiekben a kis csapat új tagokkal bővült és megismerkedtek más túrázókkal, akik már sokkal szervezettebben végezték tevékenységüket. Ezért 1998-ban meg alapították az Abai Természetjáró Szakosztályt és beléptek a Magyar Természetjáró szövetségbe.

Az elkövetkező évben már nem csak saját szervezésű túrákon vettek részt, ha nem más egyesületek túráira is meghívták őket.2000-ben közös döntés alapján "egy szinttel feljebb" léptek, átalakultak Abai Természetjáró Egyesületté. Máig látogatják Magyarország ismert és kevésbé ismert tájegységeit.

Itt minden kedves sportársunk meg tekintheti, hogy milyen időre számíthat. Hiszen rosz idö nincs, csak felkészületlen túrázó!


Időjárás előrejelzés 

 Hőtérkép
Felhőkép 
Széltérkép

Az Abai Természetjáró Egyesület barangolásai azt a célt szolgálják, hogy megpróbálják szép hazánk természeti, és kulturális értékeit megismertetni és megszerettetni minden érdeklődővel

Minden túraprogram, három szempont szerint kerül kialakításra, amik a következők lehetnek: első részben a túra helyének és időpontjának megtalálása. A második részben meg kell szervezni a túra kulturális részét. A harmadik részben a tagok megfelelő értesítéséről kell gondoskodni.

Az első és egyben a legfontosabb, év elején kitalálni azokat a túrákat, amiket szeretnénk megszervezni. Ezt a bonyolult problémát, kicsit egyszerűsíti, hogy minden évben vannak olyan programok, amin szinte már kötelező jelleggel veszünk részt. Fontos az új helyek megtalálása is, mert ha mindig ugyanoda mennénk, az már unalmas lenne a tagok számára. A túrák időpontjainak kitűzése sem egyszerű feladat. Sok tényező befolyásolhatja, mint például múzeumok nyitva tartása, időpont egyeztetés a sofőrrel, szállás lefoglalás.

Kulturális rész

Az egyesület tagjai nemcsak a mindennapok fáradalmait akarják kipihenni egy kis aktív lazítással. Szellemük fejlődése érdekében minden települést - amit útjuk során érintenek -, igyekeznek megismerni, hiszen minden tájegységünk más és más módon alakult ki. A kulturális értékeik is eltérőek.Tipikus emberi tulajdonság, hogy a feladatokat máshogy látják és oldják meg. Ha figyelmesen járjuk a világot, tanulhatunk egymástól. Szerencsére mindenhol találunk hasonlóan gondolkodó embereket, akik szívesen segítik munkánkat, így sok barátra is szert tettünk. Ez úttal is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki egy kis időt szánt ránk és szabadidejét nem kímélve színesítette programjainkat.

A tagok értesítése

Programjainkat hiába szervezzük meg, ha nem tud róla senki! Ezért minden tagnak év elején elküldjük az éves túra tervezetet. Az aktuális programról minden hónapban részletes kiírást készítünk és osztunk szét. Ez tartalmazza a túra időpontját, helyét és minden fontos tájékoztató jellegű információt, ami segít eldönteni, hogy részt kíván-e venni a rendezvényünkön.

....