irta: Valter Roland

Balatoni kiruccanás


Nyílt gyalogtúra a Balaton - felvidékre, különjáratú autóbusszal július 18-án.
Egy szép nyári reggel indultunk el a Balaton - felvidéki túránkra. Igen szép számban jöttünk össze, és már a buszon jó hangulat alakult ki. Nem is csoda, hiszen a nyár mindig izgalmas, élményekkel gazdag. És ha több tucat sportot kedvelő, mozgásszerető embert összezárunk egy buszba, akkor megkezdődik a mesélés, az élmények elmondása. Hozzá kell tenni szerencsére, a túrázók között is vannak jó előadó művészek, akiket jó hallgatni. De csak az tud mesélni, aki mocorog egy kicsit is, tehát éli az életét.

Észre se vettük, eltelt két óra, és megérkeztünk Felsőörsre, az úti célunkhoz. Itt megtekintettük a kis falut, és Kiss Milán túravezetőnk segítségével elindultunk a Malom-völgyön keresztül a Kopasztetőre. A mellettünk csordogáló Malom-patak, nagyon szép volt, több vízesést látunk, és nagyon elcsodálkoztunk a völgy természeti szépségein. Aztán az utunk felfelé vezettet, de a nyári nap is egyre feljebb kapaszkodott az égen. Tehát kellemesen kitikkadtunk, és már mindenki arról beszélt milyen jó lesz a túra végén megmártózni a Magyar tengerben. Útközben végig haladtunk a király kút völgyén és a Kopasztetőre felérve, nagyon szép panoráma tárult elénk.

Itt pihentünk egy kicsit, tovább haladva a Hosszú-hegy gerincén, lefele vitt a turista ösvény Lovasra. Ahogy ereszkedtük a völgy irányába, feltámadt a szél, és ahol egy órája jártunk hegy fölött már igen sötét fellegek gyülekeztek. A falu határában már várt ránk a busz, ami akkor már többet jelentett, mint egy szállítóeszköz. A vihar lecsapott, orkán erejű széllel, özönvízszerű esővel, ami lassan átváltott diószem nagyságú jéggé. Ez szétverte a fürdésről szóló elképzeléseinket. Hazafelé tartva, a vihar csillapodott, és megálltunk Balatonkenesén. Sétáltunk egyet a Balaton partján, de kiderült, hogy csak vihar előtti csend volt.

Újra feltámadt a szél, fel korbácsolta a vizet, ágakat tört, napernyőket, nyugágyakat és "krokodilokat" sodort át a túlpartra. Mi egy lángos sütödében találtunk menedéket, és ha már betévedtünk meg is kóstoltuk a ház specialitását. Tehát igen izgalmasra és szélsőségesre sikeredet a júliusi túránk.


Valter Roland

....